Leírás
Ki ne vágyott volna arra, hogy saját szemével pillantsa meg Kína mesés csodáit? A világ egyik legősibb civilizációja, nagy filozófusok, császárok otthona, gazdag kulturális örökség, szentélyek, pompás konyhaművészet – mindez Kína, amit egyszer mindenkinek látnia kell! A program során az ország ikonikus nagyvárosait fedezheti fel.
Repülés Kínába
Utazás Budapestről átszállással.
Érkezés Kínába
Érkezés Pekingbe. A Kínai Népköztársaság fővárosa, a közel 22 milliós, lebilincselően izgalmas metropolisz a gazdaság, az oktatás és a politikai élet fellegvára. Transzfer a hotelbe. Szállás: Peking környékén.
Szabadidő vagy fakultatív: Tiananmen-tér, Tiltott Város, az Ég Temploma
Töltse kedvére az időt, vagy tartson velünk fakultatív programra! A Tienanmen tér, mely számos történelmi esemény szemtanúja volt, a világ egyik legimpozánsabb tere a főváros szívében. A megelevenedő keleti varázslat, a Tiltott Város szolgált a császári dinasztiák uralkodó- és lakóhelyéül, és az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította. A palotaegyüttesbe történő belépést engedélyhez kötötték, egyszerű halandók nem léphettek területére. A monumentális, 720.000 négyzetméteres nevezetesség területén kertek, csarnokok is fogadják a betérőt. Majd a buddhista szentélykomplexumot, az Ég Templomát látogatjuk meg. Az építészeti stílusát a Míng- és Csing dinasztia ihlette. Visszatérés a hotelbe.
Szabadidő vagy fakultatív: Kínai Nagy Fal, Olimpiai Stadion fotószünet
Szabadidő, vagy fakultatív program: sokak bakancslistájának első helyezettje, az ikonikus Nagy Fal vár ránk. A Juyongguan-szakaszt Kr.e. 770 és 475 között építették. A majdnem kétezer évig épített, 8850 km hosszú legendás Fal a legnagyobb építmény a világon, és végighúzódik a mai Kína nagy részén. Innen letekinteni a hegyek zöldjével színesített tájra olyan élmény, amelyet nem szabad kihagyni annak, aki Kínába látogat. Visszatérés a városba. Egy fotószünet erejéig megállunk a Madárfészeknek nevezett Olimpiai Stadionnál, mely a 2008-as nyári és 2022-es téli olimpia helyszínéül szolgált. Visszatérés a hotelbe.
Szabadidő vagy fakultatív: Nyári Palota, Láma-templom
Töltse kedvére az időt, vagy tartson velünk fakultatív programra! A Nyári Palota varázsol el minket. A Csing-dinasztia tagjainak nyári rezidenciájaként funkcionáló remekművet a kínai kertépítészet csodái ékesítik. Ez a legjobb állapotban megőrzött és legnagyobb császári palota az országban. Majd a Láma-templom vár ránk, mely a legnagyobb lámaista templom Tibeten kívül. Gyökerei a 17. századig nyúlnak vissza, majd Jung Cseng császár még hercegként használta lakhelyeként. Esti program: kacsavacsora (vacsoracsomag része). Visszatérés a hotelbe.
Peking-Sanghaj
Transzfer a vasútállomásra, és a nagy sebességű vonattal Sanghajba utazunk (1318 km, kb. 4,5-5,5 óra). A jármű 350 kilométer/órás átlagsebességgel szeli át Kínát, a világ leggyorsabb vasútjai közé tartozik, így maga az utazás is igazi kalandot jelent. Megérkezünk Sanghajba. A 26 milliós lakossággal rendelkező metropolisz az egyik legnagyobb és egyik legizgalmasabb kínai város. Sétát teszünk a nyüzsgő Bund kikötői promenádon. A sétányon egyszerre tárul elénk a Huangpu-folyón ringó hajók, az európai stílusú épületek és a magasba törő felhőkarcolók kontrasztjának lebilincselő látványa. Az 1,5 km hosszú sétányon az építmények a stílusok széles tárházát vonultatják fel, a neoklasszicistától az art deco-ig, a történelmi bank épületek egy letűnt, lebilincselő korszakot idéznek fel. A Nanjing Road Sanghaj központja. A neon reklámokkal, toronyházakkal övezett, lüktető energiájú bevásárlóutcán összpontosul a modern Sanghaj esszenciája. Szállás: Sanghaj környékén.
Szabadidő vagy fakultatív: Jade Buddha, Yu-kert, Francia negyed
Szabadidő, vagy fakultatív program: az óvárost ékesítő Jade Buddha-templommal ismerkedünk meg. A szentély egyik meghatározó része a fehér jádekőből készült, 1,95 méter magas és mintegy 3 tonnát nyomó ülő Buddha-szobor. A kínai kertművészet egyik gyöngyszeme a Ming-korszakból származó, két hektáros Yu-kert, mely az óváros kínálta zöldellő béke szigete a város életteli pezsgésében. A pavilonokkal, sziklakertekkel, tavacskákkal gazdagon díszített park egyes részei négy évszázad szemtanúi. Aztán a francia koncesszióként ismert terület vár ránk, mely a francia gyarmati hatóságok által 1941-ig uralt övezethez tartozott. Ez a rész az egyik legexkluzívabbnak számít a városban, és az elegáns körutak, teraszos kávézók, bisztrók, impozáns udvarházak dominanciája miatt a mai napig franciás sárm lengi körbe, olyan érzést keltve a látogatóban, mintha nem is Kínában járna. Este: külön foglalható fakultatív program: akrobata-show. Ismerje meg a kínai kultúra egyik izgalmas színfoltját!Visszatérés a hotelbe.
Szabadidő vagy fakultatív: Szucsou
Töltse kedvére az időt, vagy válassza fakultatív programunkat! A Sanghajból kb. 1,5 órányi útra található, mintegy 10 millió lakosságú Szucsou gazdag történelemmel büszkélkedhet, az egyik legnépszerűbb desztinációnak számít az országban. Az egyik legélhetőbbnek és legtehetősebbnek tartott város hírnevét a kelet-kínai stílusú, festői kertjei, csatornái, kőhídjai, szentélyei öregbítik. A kertek közül a legkifinomultabb közé a Hálók mesterének kertje, és az Oroszlánliget-kert tartozik. A Shantang utca 1200 éve épült, és közel 3 km hosszan húzódik a csatorna mentén, olyan benyomást keltve, mint egy életre kelt képeslap. A Ming- és Csing-dinasztia alatt fontos kereskedelmi-és kulturális központként funkcionált. Visszatérés a hotelbe.
Szabadidő vagy külön foglalható fakultatív: Sanghaj Tower, majd hazautazás
Szabadidő, vagy külön foglalható fakultatív program: Sanghaj Tower. A felhőkarcoló Kína ikonikus, egyben a legmagasabb épülete. A lift a 118. emeleten lévő látogatóközpontba visz fel. Innen elképesztő kilátás nyílik a városra, és a Huangpu-folyóra. A tervek szerint késő este transzfer a sanghaji reptérre. Hazautazás.
Hazaérkezés
Utazás átszállással. Életre szóló élményekkel gazdagodva érkezünk haza Budapestre.
Az ár tartalmazza
Repülőjegy oda-vissza
Repüléshez kapcsolódó szolgáltatásokaz: feladott poggyász, kézipoggyász, repülőtéri check-in.
Utazás vonattal Pekingből Shanghajba
Transzfer -modern, légkondicionált buszokkal
Szállás 4* hotelekben
Reggeli a hotelekben
Magyar nyelvű idegenvezetés
Programok: Bund promenád, Nanjing Road
Fontos információk
Utazási kisokos
Kínába nem kell vízum magyar állampolgároknak 2026.12.31-ig, amennyiben a tartózkodás nem haladja meg a 30 napot.
Időeltolódás: Peking, Sanghaj is: +7 óra (nyáron +6 óra) a magyarországi időzónához képest.
Pénznem: Kína hivatalos pénzneme a renminbi, melynek egysége a jüan. Dollárt vagy eurót vigyenek magukkal. Fontos, hogy a dollár 2000 után kiállított legyen. A papírpénzek nem lehetnek szakadtak, feliratosak, foltosak. Ellenőrizzék le, hogy jüant kapnak-e vissza, előfordul, hogy más valutát adnak vissza, ezzel vigyázni kell! A legtöbb helyen a helyi pénzzel fognak tudni csak fizetni, ha készpénzes fizetésről van szó. Bankkártyát lehet használni: a Visa-t és a Mastercardot fogadják el leginkább Pekingben, Sanghajban sok helyen – más kártyákat előfordul, hogy nem fogadnak el, illetve kis boltokban, utcai árusoknál általában csak készpénzzel lehet fizetni, vagy kínai applikációkkal. Ezért fontos vinni elegendő készpénzt is. Kínában a fizetésre lehet használni a következő applikációkat: Alipay és Wechat pay.
Elektromos hálózat: átalakítót kell vinni, mivel a dugók eltérnek a magyarországiaktól. Érdemes univerzális átalakítót vinni, vagy lehet kimondottan Kínában használatos adaptert is venni az elektronikai boltokban, vagy online.
Ivóvíz: az utazás során nem ajánlott a csapvíz fogyasztása, helyette válasszunk palackozottat! A hotelszobákba általában lesz bekészítve utasonként 1 palack víz. Az idegenvezető fog tudni segíteni, hol vásárolhatnak az út során ásványvizet (ennek ára Kínában kb. EUR 0.4/500 ml). Egyéb árak: Dobozos sör kb. 20-25 jüan, kávé kb 30 jüan. Egyszerűbb étel kb. 70-120 jüan (egyszerűbb vendéglőben).
Vacsora: akik kérték vacsoracsomagunkat: ennek tartalma: 6 hotelvacsora + 1 pekingi kacsavacsora.
Védőoltás: nincs kötelező, az ajánlottak közé tartozik a Hepatitis A és B, illetve a hastífusz elleni vakcina.
A vonatutazással kapcsolatos előírások:
– tiltott tárgyak: alkohol, éles tárgyak (kés, olló)
-engedélyezett mennyiségek: nem több, mint 20 ml körömlakklemosó, vagy hajfesték, nem több, mint 120 ml hajspray, hajápoló, vagy más, spray jellegű termékek
-power bank: maximum 100Wh (20000mAh) lehet/darab. Az eszközön az azt jellemző információknak jól olvashatónak kell lennie (típus, kapacitás, stb), ellenkező esetben nem engedik felvinni a vonatra.
Általános tudnivaló: kérjük, hogy az útra egyáltalán ne vigyenek szúró, vagy vágóeszközt (pl.bicska)! Az utazás során többször van biztonsági ellenőrzés, és ezt bármikor elvehetik (vonatos utazás, stb). Kérjük, hogy ilyen eszközt se a kézi, se a feladott poggyászba ne rakjanak!
Egyéb
Amit az ár nem tartalmaz
Az egyágyas szoba felár időszakonként eltérő lehet. Az Ön által kapott, személyre szabott árajánlat tartalmazza a helyes információt.
Amiket ajánlunk Önnek
Fakultatív programok
Fakultatív program lehetőségek
A programok részletes leírását az útleírás fül tartalmazza.
Fontos! Érdemes előre kérni a fakultatív programcsomagot, nem garantált, hogy ez a helyszínen megoldható lesz már!
Hotel
Grand Gongda Jianguo Hotel vagy hasonló
Grand Gongda Jianguo Hotel vagy hasonló
Grand Gongda Jianguo Hotel vagy hasonló
Baolong Hotel vagy hasonló
Baolong Hotel vagy hasonló
Baolong Hotel vagy hasonló
Járatok
| 2026. 03. 19. | EK 0112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) |
15:10 – 23:20 |
Emirates |
| 2026. 03. 20. | EK 0306 | Dubai (DXB) | Peking (PEK) |
03:20 – 14:45 |
Emirates |
| 2026. 03. 27. | EK 0303 | Shanghaj (PVG) | Dubai (DXB) |
23:00 – 05:20 |
Emirates |
| 2026. 03. 28. | EK 0111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) |
10:35 – 13:35 |
Emirates |
| 2026. 04. 08. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) |
16:05 – 23:25 |
Emirates |
| 2026. 04. 09. | EK 306 | Dubai (DXB) | Peking (PEK) |
03:50 – 15:25 |
Emirates |
| 2026. 04. 17. | EK 303 | Shanghaj (PVG) | Dubai (DXB) |
00:05 – 05:35 |
Emirates |
| 2026. 04. 17. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) |
10:30 – 14:20 |
Emirates |
| 2026. 04. 14. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) |
16:05 – 23:25 |
Emirates |
| 2026. 04. 15. | EK 306 | Dubai (DXB) | Peking (PEK) |
03:50 – 15:25 |
Emirates |
| 2026. 04. 23. | EK 303 | Shanghaj (PVG) | Dubai (DXB) |
00:05 – 05:35 |
Emirates |
| 2026. 04. 23. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) |
10:30 – 14:20 |
Emirates |
| 2026. 10. 07. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) |
16:05 – 23:25 |
Emirates |
| 2026. 10. 08. | EK 306 | Dubai (DXB) | Peking (PEK) |
03:50 – 15:25 |
Emirates |
| 2026. 10. 16. | EK 303 | Shanghaj (PVG) | Dubai (DXB) |
00:05 – 04:55 |
Emirates |
| 2026. 10. 16. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) |
10:30 – 14:20 |
Emirates |
| 2026. 11. 06. | EK 0112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) |
15:15 – 23:25 |
Emirates |
| 2026. 11. 07. | EK 0306 | Dubai (DXB) | Peking (PEK) |
03:20 – 14:45 |
Emirates |
| 2026. 11. 14. | EK 0303 | Shanghaj (PVG) | Dubai (DXB) |
23:00 – 05:10 |
Emirates |
| 2026. 11. 15. | EK 0111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) |
10:05 – 13:05 |
Emirates |
A repülési időpontok tájékoztató jellegűek. Végleges információt az úti okmányokkal küldünk.










