Baltikumi panoráma repülővel
Galéria
Galéria
Galéria
Galéria
+1

Segíthetünk?

Szakértőink várják hívását!

Válasszon időpontot és létszámot a fenti keresőben!

  • Mindhárom balti főváros megtekintése
  • A megrendítő Keresztek Hegye Litvániában
  • Tallinn Hanza-kori bájos óvárosa
  • Fekete Fejek Háza, Lettország legnagyobb céhháza

A három Balti ország hasonló történelmi múlttal rendelkezik, mára azonban mégis, mintha három külön világ lenne.
Prónay Gyula
a Proko Travel alapító tulajdonosa

Utazásunk buszos változatban is elérhető

1. NAP
REPÜLŐS BECSATLAKOZÁS BUDAPEST – VARSÓ/VILNIUS

Lehetőség van arra is, hogy valaki repülővel tegye meg a Budapest – Varsó/Vilnius távolságot. A repülés és a szállodai transzfer, irodánk szervezésében, de egyénileg történik. A délutáni városnézésen a repülővel érkező utasok már részt vesznek. Vilniusban megkezdjük városnézésünket. A hangulatos óvárosban megcsodáljuk többek közt a gótikus Szent Anna-templomot, mely kívülről sokkal látványosabb. A város központi terén áll a katedrális, melynek homlokzata klasszicista stílusú, de az alapok a XIV. századból valók. Védőszentje a magyar Szent László, akinek kápolnája is van a templomban. Itt tartották a litván nagyfejedelmek beiktatását is. Ezt követően lefényképezhetjük a mellette látható harangtornyot és a mögötte található Gediminas-tornyot. A városnézést követően elfoglaljuk a szállásunkat. Szállás Vilniusban.

2. NAP
VILNIUS, TRAKAI ÉS A KERESZTEK HEGYE

Reggeli után, ha még valami kimaradt volna az előző napi városnézésből, azt bepótoljuk. Ezt követően elhagyjuk a fővárost és Litvánia leglátványosabb területére megyünk. Ez Trakai. Gyönyörködünk a tájban, melyet 61 tó színesít. Megtekintjük a Vytautas várat, melyet szintén egy tó ölel körbe. Az egész vidék nyugalmat áraszt. Tovább utazunk és délután érkezünk a Keresztek Hegyéhez. Ez egy érdekes, különleges zarándokhely, ahol sokféle anyagból (fa, fém, kő…) állítottak fel különböző méretű kereszteket, ezek száma már több, mint 100.000 db. Utasainknak is lesz lehetőségük keresztet elhelyezni az emlékhelyen. (Lehet hozni is, de a helyszínen is lehet több fajta keresztből választani, és vásárolni.) A Keresztek Hegye után szállásunkra buszozunk.

3. NAP
RUNDALE KASTÉLYA ÉS VÁROSNÉZÉS RIGÁBAN

Reggel Lettországba utazunk. Délelőtt megállunk a Balti államok egyik legszebb látványosságánál, a Rundale kastélynál. A barokk építészet gyöngyszeme a szépen felújított palota. A parkja is megérdemel egy kellemes sétát. Folytatva utunkat a déli órákban érkezünk Rigába. A Balti-tengerhez tartozó Rigai-öböl partján lévő festői lett fővárosban városnézés. A régi kereskedővárost, a most 1 millió lakosú Rigát a Hanza időkben városfal védte. Megtekintjük többek közt a Lőportornyot és a XIII. században épült dómot. A Szent Péter templom 123 m magas toronnyal rendelkezik, így ez a legmagasabb épület a fővárosban. A Fekete Fejűk Háza, az ország legnagyobb céhháza, melynek különösen szép a homlokzata. Sok látványos középkori emléket láthatunk, miközben sétálunk a zegzugos óvárosi utcákon. Ezt követően szabadprogram a központban. Szállás Rigában.

4. NAP
TURAIDA VÁRAI ÉS TALLINN FELFEDEZÉSE

Reggeli után Lettországból Észtország felé indulunk. Útközben megállunk a Gauja Természetvédelmi Parkban. A Gauja folyó bal partján található a Turaida vár. Nagyon jó állapotban van a többszáz éves erőd. Fel lehet menni a toronyba és körbe tudunk tekinteni a nemzeti park területén. Délután érkezünk Tallinnba. A hangulatos óvárosban sétálunk, ahol elegáns épületek, szépen kialakított terek is utalnak a gazdag Hanza időkre. A várost akkor várfal védte, melyből a mai napig maradtak fenn tornyok, várfalak, körbástyák. A stílusosan renovált belváros mellett felkeressük a Nyevszkij-székesegyháhat, a Városházát és több régi céhházat is. Láthatjuk, milyen elegáns város Tallinn. Szállás.

5. NAP
TALLINN FELFEDEZÉSE, REPÜLŐS KICSATLAKOZÁS TALLINN – BUDAPEST

Reggeli után a városnézés folytatása Tallinnban. A déli órákban kivisszük repülős utasainkat a reptérre, akik átszállással hazautaznak Budapestre, ahova a koraesti órákban érkeznek.

Kérdés esetén keresse irodánkat bizalommal (utazásszervező: Proko Travel Kft., engedélyszám: R0857/1993).

Az ár tartalmazza

A teljes alapprogramot
4 éjszaka szállást 3 és 4 csillagos szállodák kétágyas szobáiban
Reggelis ellátást, melyhez fakultatív vacsora rendelhető
Repülőjegyet és illetéket (20 kg-os feladott bőrönddel és kézipoggyásszal)
A helyszínen légkondicionált turistabusszal történő közlekedést
Magyar nyelvű tapasztalt idegenvezetőt a programok során
Igény esetén Ferihegy közeli parkolást
Útlemondási biztosítást (egészségügyi probléma esetén)

Kezdőár
449 000 Ft/fő
Vissza az ajánlathoz
Segítségre van szüksége? +36 20 235 8828
Kalkuláció
2
Megrendelés
3
Összegzés

Megrendelő adatai

Utasok adatai
Hotel
Baltikumi panoráma repülővel

Időpont: