Leírás
Igazi álom-körutazásunkon Önre vár a mesés Peking az igazi méltóságteljes keleti varázslattal, Hongkong, ahol a hatalmas felhőkarcolók építésekor figyelembe veszik a feng shui alapelveit, hogy a sárkányokat ne haragítsák magukra, és fakultatív programként a titokzatos Makaó, a szerencsejáték- és kaszinók központjaként számon tartott az egykori portugál gyarmat.
Utazás Kínába
Repülés Pekingbe, Kína fővárosába Budapestről, átszállással.
Érkezés Pekingbe
Megérkezés Pekingbe. Idegenvezetőnk fogadja Önt. A Kínai Népköztársaság fővárosa, a közel 22 milliós, lebilincselően izgalmas metropolisz a gazdaság, az oktatás, a politikai élet fellegvára. Szállás: Beijing Mercure Wanshang Hotel vagy Citic Hotel vagy hasonló.
Tienanmen tér, Tiltott város, Jingshan Park, Ég temploma
A Tienanmen tér, mely számos történelmi esemény szemtanúja volt, a világ egyik legimpozánsabb tere a főváros szívében. Majd tartson velünk a mesés Tiltott Városba! A megelevenedő keleti varázslat, a Tiltott Város szolgált a császári dinasztiák uralkodó- és lakóhelyéül, és az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította. A palotaegyüttesbe történő belépést engedélyhez kötötték, egyszerű halandók nem léphettek területére. A monumentális, 720.000 négyzetméteres nevezetesség területén kertek, csarnokok is fogadják a betérőt. Meglátogatjuk a Jingshan Parkot. A buddhista szentélykomplexumot, az Ég Templomát tekintjük meg. Az építészeti stílusát a Ming és Csing dinasztia ihlette. Visszatérés a hotelbe.
Szabadidő vagy fakultatív: Kínai Nagy Fal, Olimpiai Stadion fotószünet
Szabadidő vagy FAKULTATÍV programcsomag: sokak bakancslistájának első helyezettje, az ikonikus Nagy Fal vár ránk (Mutianyu-szakasz). A majdnem kétezer éven át épített, 8850 km hosszú legendás Fal a legnagyobb építmény a világon, és végighúzódik a mai Kína nagy részén. Egy fotószünet erejéig megállunk a Madárfészeknek nevezett Olimpiai Stadionnál, mely a 2008-as nyári, és 2022-es téli olimpia helyszínéül szolgált. Visszatérés a hotelbe.
Szabadidő vagy fakultatív: Nyári Palota, Láma-templom
Szabadidő vagy FAKULTATÍV programcsomag: a Nyári Palota varázsol el minket. A Csing-dinasztia tagjainak nyári rezidenciájaként funkcionáló remekművet a kínai kertépítészet csodái ékesítik. a Láma-szentélyt keressük fel, mely a legnagyobb lámaista templom Tibeten kívül. Gyökerei a 17. századig nyúlnak vissza, majd Jung Cseng császár még hercegként használta lakhelyeként. Este: pekingi kacsavacsora (vacsoracsomag része). Visszatérés a hotelbe.
Peking – Hongkong
Kijelentkezés a hotelből, transzfer a repülőtérre, repülés Hongkongba. Kína különleges közigazgatási területeinek egyike, a korábbi angol gyarmat számos szigeten foglal helyet. Érkezés után transzfer a hotelbe, szabadidő. Szállás: Hong Kong Cozi Harbour View vagy hasonló.
Szabadidő vagy fakultatív: Hongkong városnézés
Töltse kedvére az időt, vagy tartson velünk FAKULTATÍV programcsomag részeként félnapos kirándulás: Hongkong, melynek neve kantoniul Illatos Kikötőt jelent, felhőkarcolóival, smaragdzöld hegyeivel, a brit múlt örökségével és kínai hétköznapjaival két kultúra megkapó ötvözete. Ezen a különleges helyen az óriási toronyházak építésénél figyelembe veszik a feng shui alapelveit, hogy a sárkányokat ne haragítsák magukra. Az 552 méter magas Victoria-csúcsról lélegzetelállító kilátás nyílik Kowloon városrészre, és egész Hongkongra (busszal jutunk fel ide). Igazi különlegességet jelent az Aberdeen kikötőnél található úszó falu. Az itteniek halászattal foglalkoznak, jellegzetes kis hajókon élnek, és nagyon ritkán mennek ki a szárazföldre. Teljesen más világba csöppenünk Hongkong déli részén, mely a Francia Riviérára emlékeztet. A Repulse-öböl a helyi gazdagok és hírességek kedvelt övezete. A fehér homokos part, és a Dél-Kínai-tenger csodás látvánnyal kényezteti a látogatókat. Visszatérés a hotelbe.
Szabadidő vagy külön foglalható fakultatív: Makaó
Szabadidő vagy külön foglalható fakultatív program (egész napos, ebéddel): transzfer a kompkikötőbe, Makaó felé tartunk nagy sebességű szárnyashajóval. Makaó Kína másik speciális közigazgatási területe Hongkong mellett, és igen magas életszínvonallal büszkélkedhet. A világ kaszinó-és szerencsejáték központjaként tartják számon. Ez a mindössze 28,2 négyzetkilométernyi terület 450 évig számított portugál gyarmatnak, és a leghosszabb ideig európai kézben lévő kolóniaként 1999-ben került kínai kézbe. Lebilincselően keverednek itt a kínai és az az európai kultúra jellegzetességei, számos tipikus portugál stílusú épületet fedezhetünk fel. A városnézés során megcsodálhatjuk az A-Ma templomot, a Szent Pál székesegyház romjait. Az ebéd során megízlelheti a jellegzetes makaói ízeket. Esélye lesz próbára tenni a szerencséjét a világ legnagyobb kaszinó-komplexumában, a The Venetian-ben! Szárnyashajóval visszatérés Hongkongba, a hotelbe. Késői kijelentkezés a hotelből (este 7-8 körül). Transzfer a reptérre.
Hazautazás, érkezés
Hazautazás átszállással. Érkezés Budapestre életre szóló élményekkel gazdagodva.
Az ár tartalmazza
Repülőjegyet Kínába és vissza (Emirates)
Repülőjegyet Pekingből Hongkongba
Repüléshez kapcsolódó szolgáltatásokat- feladott poggyász, kézipoggyász
Transzfereket
Szállást 4* hotelekben
Reggelit
Programokat: Tienanmen tér, Tiltott város, Jingshan Park, Ég temploma
Magyar nyelvű idegenvezetést
Fontos információk
Az utazás átszállással történik.
Helyszínen fizetendő, elvárt borravaló Kb. 85 EUR/fő/út.
Utazási kisokos
Kínába nem kell vízum magyar állampolgároknak 2026.12.31-ig, amennyiben a tartózkodás nem haladja meg a 30 napot.
Időjárás: Pekingben áprilisban kb. 15-20 fok várható napközben, naponta kb. 10 napsütéses órával. Hongkongban 24-26 fok körül, Makaón hasonló, így vigyünk melegebb holmikat, de réteges öltözködésre valókat is. Esőkabát, kényelmes cipő is legyen nálunk. Kirándulásokhoz kényelmes, laza öltözet és cipő ajánlott. Sokszor kell sorbaállni és várakozni a látványosságoknál, így vigyünk napolajat, kalapot/sapkát.
Időeltolódás: Peking, Hongkong és Makaó is: +7 óra (nyáron +6 óra) a magyarországi időzónához képest.
Pénznem: Kína hivatalos pénzneme a renminbi, melynek egysége a jüan. Dollárt vagy eurót vigyenek magukkal. Fontos, hogy a dollár 2000 után kiállított legyen. A papírpénzek nem lehetnek szakadtak, feliratosak, foltosak. Ellenőrizzék le, hogy jüant kapnak-e vissza, előfordul, hogy más valutát adnak vissza, ezzel vigyázni kell! A legtöbb helyen a helyi pénzzel fognak tudni csak fizetni, ha készpénzes fizetésről van szó. Kína hivatalos pénzneme a renminbi, melynek egysége a jüan. Dollárt vagy eurót vigyenek magukkal. Fontos, hogy a dollár 2000 után kiállított legyen. A papírpénzek nem lehetnek szakadtak, feliratosak, foltosak. Ellenőrizzék le, hogy jüant kapnak-e vissza, előfordul, hogy más valutát adnak vissza, ezzel vigyázni kell! A legtöbb helyen a helyi pénzzel fognak tudni csak fizetni, ha készpénzes fizetésről van szó. Bankkártyát lehet használni: a Visa-t és a Mastercardot fogadják el leginkább Pekingben, Hongkongban sok helyen – más kártyákat előfordul, hogy nem fogadnak el, illetve kis boltokban, utcai árusoknál általában csak készpénzzel lehet fizetni, vagy kínai applikációkkal. Ezért fontos vinni elegendő készpénzt is. Kínában a fizetésre lehet használni a következő applikációkat: Alipay és Wechat pay. Hongkong: helyi pénz: hongkongi dollár. A pataca Makaó hivatalos pénzneme. Makaón sok helyen elfogadják a hongkongi dollárt is.
Telefonálás és internetezés: Magyarország hívószáma Kínából: 0036+körzetszám+hívószám. Kína hívószáma Magyarországról: 0086. Érdemes felkészülni arra, hogy Kínában korlátozni szokták az internetet, a közösségi és egyéb oldalak korlátozottak vagy nem működnek (Facebook, Twitter, Youtube, Google), vagy átvizsgálják a közölt információkat (pl. Skype esetén). A fent felsorolt oldalak csak ún. vpn program használatával érhetőek el. Tanácsos ezt még Magyarországon letölteni telefonunkra.
Hongkong hívószáma: 000852. Makaó: 00853.
Elektromos hálózat: átalakítót kell vinni, mivel a dugók eltérnek a hazánkban megszokottól. Hongkongban olyan adapter szükséges, mint az Egyesült Királyságban. Érdemes azonban univerzális átalakítót venni a pekingi hotel miatt..
Ivóvíz: az utazás során nem ajánlott a csapvíz fogyasztása, helyette válasszunk palackozottat!
Vacsora: akik kérték vacsoracsomagunkat: ennek tartalma: 4 hotelvacsora (2-5.nap), pekingi kacsavacsora.
Védőoltás: nincs kötelező, az ajánlottak közé tartozik a Hepatitis A és B, illetve a hastífusz elleni vakcina.
Egyéb
Amit az ár nem tartalmaz
Az egyágyas szoba felár időszakonként eltérő lehet. Az Ön által kapott, személyre szabott árajánlat tartalmazza a helyes információt.
Amiket ajánlunk Önnek
A biztosítási csomag megrendelését követően – amennyiben a biztosító által elfogadott okok valamelyikével törli foglalását, akkor a bánatpénz 100%-a visszajár Önnek!
Fakultatív programok
Fakultatív program lehetőségek
A programok részletes leírását az útleírás fül tartalmazza.
Fontos! Érdemes előre kérni a fakultatív programcsomagot, nem garantált, hogy ez a helyszínen megoldható lesz már!
A program részletes leírását az útleírás fül tartalmazza.
Fontos! Érdemes előre kérni előre ezt a fakultatív programot is, nem garantált, hogy ez a helyszínen megoldható lesz már!
Hotel
Mercure Wanshang Beijing vagy hasonló
Hotel COZi Harbour View vagy hasonló
Hotel COZi Harbour View vagy hasonló
Járatok
| 2026. 04. 13. | EK0112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) |
16:05 – 23:25 |
Emirates |
| 2026. 04. 14. | EK0306 | Dubai (DXB) | Peking (PEK) |
03:50 – 15:25 |
Emirates |
| 2026. 04. 21. | EK0381 | Hongkong (HKG) | Dubai (DXB) |
00:05 – 04:25 |
Emirates |
| 2026. 04. 21. | EK0111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) |
10:30 – 14:20 |
Emirates |
| 2026. 10. 11. | EK 112 | Budapest (BUD) | Dubai (DXB) |
16:05 – 23:25 |
Emirates |
| 2026. 10. 12. | EK 306 | Dubai (DXB) | Peking (PEK) |
03:50 – 15:25 |
Emirates |
| 2026. 10. 19. | EK 381 | Hongkong (HKG) | Dubai (DXB) |
00:40 – 04:25 |
Emirates |
| 2026. 10. 19. | EK 111 | Dubai (DXB) | Budapest (BUD) |
10:30 – 14:20 |
Emirates |
A repülési időpontok tájékoztató jellegűek. Végleges információt az úti okmányokkal küldünk.







